FRISSÍTVE: Klaus Johannis államfő nem váltja le Laura Codruța Kövesit


-A A+

FRISSÍTVE: Nem győzött meg az igazságügyi miniszter arról, hogy le kellene váltanom Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyészt, ezért nem teszek eleget ennek a kérésének - jelentette be hétfő délután Klaus Johannis.

Az államfő emlékeztetett: két állami intézmény, az igazságügyi minisztérium és az Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) eltérő véleményt fogalmazott meg Kövesi szakmai tevékenységéről. Hozzátette: felkérte az elnöki hivatal illetékes munkatársait, hogy elemezzék ki a helyzetet, ezután hozta meg a döntését.

Az elnök úgy értékelte: Toader javaslatát szubjektív tényezők befolyásolták, hiszen maga is azt állította, hogy állást kellett foglalnia egy a közvéleményt foglalkoztató ügyben.

A törvény értelmében az igazságügyi miniszter kezdeményezheti a DNA főügyészének visszahívását, a CSM ügyészi részlege konzultatív jellegű véleményezést ad ki, és az államfő hozza meg a végső döntést. 

Toader az alkotmánybírósághoz fordul

Az igazságügyi miniszter az elnök bejelentését követően Facebook-bejegyzésben tudatta: az alkotmánybíróságnál tesznek panaszt. Toader szerint az elnöknek nem rendelkezik megfelelő felkészültséggel és nem is hatásköre, hogy felülbírálja a DNA-főügyész leváltására tett javaslatot, az elutasítás pedig alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő a kormány és az elnöki hivatal között.

Dragnea: nem függesztjük fel az államfőt

Klaus Johannis két hónapos mérlegelést követően meghozott döntése senki sem lepett meg, hiszen több ízben jelezte, elégedett a korrupcióellenes főügyész munkájával az ügyészek állítólagos visszaéléseit leleplező sajtókampányról pedig azt mondta: néhány "bűnvádas alak" intéz kétségbeesett támadást a DNA ellen azzal a céllal, hogy lejárassák a vádhatóságot – emlékeztet az MTI.

Bár több ellenzéki elemző azt feltételezte, hogy a DNA főügyészének elmozdítására tett kísérletével a Szociáldemokrata Párt (PSD) valójában ürügyet keres arra, hogy - egy állítólagos alkotmánysértésre hivatkozva - felfüggessze tisztségéből Klaus Johannis államfőt és a leváltásáról szervezendő népszavazásig az ideiglenes államfő (a kétkamarás parlament valamelyik házelnöke) kihirdesse a Johannis által bírált igazságügyi törvényeket, Liviu Dragnea, a PSDelnöke az államfő bejelentése előtt hétfőn újságírói kérdésre leszögezte: a PSD "semmilyen szín alatt nem számol az államfő felfüggesztésével".

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X